/Biometrikus azonosítás jelentése

Biometrikus azonosítás jelentése

A biometrikus azonosítás egyre népszerűbb nem csak Európában, hanem az egész világon is. Ez nem véletlen, hiszen ez a fajta technológia rengeteget segíthet a személyek beazonosításában és így az illetéktelen, illetve bűnöző személyek kiszűrésében. Az alábbiakban éppen ezért a biometrikus azonosítás jelentésével foglalkozunk részletesebben.

A biometriáról röviden

A biometrikus szóval legtöbbször a biometrikus azonosítás szókapcsolatában találkozhatunk. A biometrikus azonosítás azt jelenti, hogy a személyt nem valamilyen külső kód vagy szám (pl.: személyi igazolvány) alapján különböztetik meg, hanem valamilyen egyéni, biológiai jegy alapján. (pl.: retinamintázat, ujjlenyomat, stb.).

A hivatalos megközelítés szerint a biometria az alapján azonosít, ami az ember maga, nem pedig az alapján, amit tud, vagy amije van. A biometrikus beléptető rendszer előnye, hogy ténylegesen az adott személyt azonosítja és nem olyan közvetett jellemzőket vizsgál, mint amilyen a PIN kód vagy a beléptető kártya.

Bővebben leírást itt olvashat.

Biometrikus azonosítás feltételei

Az alábbiak mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy az emberi szervezet vagy viselkedés bizonyos tulajdonsága alkalmas legyen a biometrikus azonosításhoz:

  • egyediség
  • permanens (állandó -a korral, betegséggel járó változások során sem változik)
  • mérhetőség
  • gyors azonosíthatóság
  • elfogadhatóság
  • megbízhatóság

A biometriai azonosítás során használhatunk fizikai jellemzőket:

  • arc
  • hang
  • írisz
  • retina
  • kéz –és ujjlenyomat
  • hajszálér azonosítást
  • DNS elemzést.

Ezek közül a felismerési módok közül néhányat már évtizedek óta alkalmaznak a gyakorlatban is, másokat csak elvétve, és vannak rövid múltra visszatekintő módszerek.

A biometriás azonosítási lépései

A biometrikus azonosítás alapvetően az alábbi folyamatokból épül fel.

  • mintavétel
  • adatbázis képzés
  • felhasználói mintavétel
  • ellenőrzés/azonosítás

Mintavétel az adatbázishoz az ujjlenyomat, kéz, tenyér, hang, stb. beolvasása alapján történik mindenkiről, aki az azonosítási rendszerben érintett lesz.

Az adatbázis létrehozása a következő lépés, ahol a fiziológiai jellemzőkről beolvasott mintákat, illetve az azokból készült bináris kódot személyhez rögzítve eltárolja a rendszer.

A felhasználói mintavétel során a rendszer beolvassa az aktuális mintát az azonosítandó személyről, és ezt kódolja, ha szükséges.

Ellenőrzés vagy azonosítás során a beolvasott aktuális mintát a szoftver összeveti az adatbázisban rögzített adatokkal és összekapcsolja az adott személyt, a rendszerben tárolt adatokkal.

Biometrikus azonosítás napjainkban

Az Európai Unió már 2004-ben úgy döntött, hogy az útleveleknek tartalmazniuk kell ujjlenyomatról szóló adatokat. Ezzel összefüggésben Magyarországon 2006-ban kezdték kibocsátani a biometrikus útleveleket.

Azonban ma már napi szinten is találkozhatunk a biometrikus azonosítással, hiszen telefonjaink esetében az ujjlenyomatolvasás, vagy az arcfelismerés is elfogadott, de autók esetében is találkozhatunk például ujjlenyomat, vagy hang alapú indítással.

Összegezve:

A biometrikus azonosítás segítségével tehát könnyedén azonosíthatók emberek, ehhez azonban mindenképp szükséges a fenti feltételek megléte, valamint az elfogadottság a társadalom részéről is.