/Biometrikus azonosítás telefonon

Biometrikus azonosítás telefonon

A telefonokon történő biometrikus azonosítás mára már elképesztő méreteket öltött. Ez annak köszönhető, hogy nem csak üzletember számára elhagyhatatlan tartozék az okostelefon, hanem a hétköznapokban a civil emberek számára. Adataink védelme azonban emellett kiemelten fontos, amit legjobban a biometrikus azonosítás telefonos megvalósítása biztosíthat. Az alábbiakban ezzel foglalkozunk részletesebben.

Ujjlenyomat azonosítás okostelefonokon

Az ujjlenyomat azonosítási módszerek lehetővé teszik, hogy a szöveges jelszavaknál biztonságosabb adatvédelem szélesebb körben is elérhető legyen. Okostelefonok terén a Motorola Atrix volt az első olyan úttörő okostelefon, melynek képernyőzárja már ujjlenyomat segítségével is feloldható volt, de igazán 2013 után terjedt el a technológia.

Az utóbbi években az ujjlenyomat olvasószenzor szinte elmaradhatatlan tartozéka az okostelefonoknak, emiatt újabban már az alsóbb kategóriás készülékekbe is beépítik. Azonban a kényelmes ujjlenyomat-leolvasást kezdi egyre inkább akadályozni az okostelefonok formatervezési trendje ami folyamatosan növekvő képernyőméreteket és eltűnő kereteket eredményez.

Ennek következtében egyre népszerűbb hosszúkás képernyők már nem hagytak helyet a telefon elején az ujjlenyomat-olvasónak, így a gyártók különböző helyekre, például a hátlapra vagy a bekapcsológombhoz helyezik az olvasó szenzorokat.

Arcfelismerés okostelefonokon

Sok telefongyártó döntött úgy, hogy elrugaszkodik a jelenleg hagyományosnak nevezhető ujjlenyomat-leolvasóktól, és valamilyen egyéb azonosítási megoldással rukkol elő. Ezek közül az arcfelismerés a legnépszerűbb választás.

Az arcfelismerés lényege, hogy a korábbi képfelismerő algoritmusok helyett a telefon előlapi kamerája mellett helyet kap egy szenzor is, mely infravörös sugarak segítségével érzékeli a pontok térbeli helyzetét. Ennek köszönhetően a technológia fejlődésével előbb-utóbb elérhető, hogy ne lehessen átverni az arcfelismerő rendszert, hiszen nemcsak az arc képét, hanem annak körvonalait és kitüremkedéseit is érzékeli.

Írisz azonosítás okostelefonon

A biometrikus azonosítási telefonos technológiájának gyors fejlődésének is köszönhetően egyes telefonokon már több éve elérhető a hátlapi ujjlenyomat-olvasón kívül egy, a fentihez hasonló technológia, csak itt az előlapi kamera nem az egész arcot, hanem csak az írisz egyedi markereit érzékeli. Az ilyen technológiát alkalmazó gyártó elmondása szerint a szivárványhártya sokkal pontosabb biometrikus azonosítási megoldást kínál, hiszen még az egypetéjű ikrek szeme is eltérő, míg az ujjlenyomatok ennél gyakrabban ismétlődhetnek olyan embereknél is, akiket semmilyen genetikai szál nem fűz egymáshoz.

Biometrikus azonosítás előnyei és hátrányai telefonokon

Alapvetően minden bioemtrikus azonosítási módszer adataink védelmét szolgálja a mindennapokban. Azonban ahogy az lenni szokott egyik technológia sem lehet hibátlan.

Többek között például az ujjlenyomat-olvasókat gyakran megzavarja a vizes kéz, kesztyűben pedig egész egyszerűen lehetetlen használatuk. Az arcfelismerő-megoldásoknak ugyanakkor gyakori kritikája, hogy bár biztonságosabbak lehetnek, jelentősen lassabbak a többi biometrikus azonosítónál., míg az újabb technológiák még némileg kiforratlanok, így fejlesztésre szorulnak gyorsaság és hatékonyság terén is.

Végezetül fontos megjegyezni, hogy teljes biztonságot egyelőre nem nyújt egyik megoldás sem, azonban jelentősen megnehezítheti az illetéktelen behatolók feladatát, ha odafigyelünk a telefon védelmére.

Összegezve: A biometrikus azonosítás tehát ma már nem véletlen, hogy szinte minden okostelefonban helyet kap, függetlenül attól, hogy alsó- közép- vagy felsőkategóriáról beszélünk. Telefon vásárláskor ezért már mindenképp érdemes szemügyre vennünk, hogy az adott készülék milyen biometrikus azonosítási eljárást is alkalmaz, hiszen az a számunkra kényelmes napi használatot is befolyásolhatja.